Szemlélődés a kiskunfélegyházi lelátón

A Diákolimpia mindig is egy különleges verseny volt - legalábbis számomra -, éppen ezért a hangulata, történései sem szokványosak. Az elkövetkező sorokban érzéseimet próbálom lejegyezni, amelyek a stadion lelátóján vagy a küzdőtér parkettjén fogantak meg bennem. Egy teljesen szubjektív beszámoló következik!

Kiskunfélegyháza egy kisváros az Alföld közepén, jó messze Pécstől, ráadásul még nem is köti össze a két várost autópálya vagy autóút sem. Éppen ezért már az utazás is különleges volt: mi, akik már pénteken elindultunk, egy bolyban próbáltuk megközelíteni a helyszínt, több-kevesebb sikerrel. A célt elértük, tehát a küldetés sikeres volt, ugyanakkor voltak kisebb buktatók. Például, amikor 4 személyautó fordult meg egyszerre egy bács-kiskun megyei úton. A szembejövők nagyon türelmesek voltak, egy buszsofőr még intett is… Az utazásról ennyit, jöjjön a lényeg, a verseny!

A nemrég épített sportcsarnok takaros aréna, nem monumentális, inkább családias. Kék színeit három napra színes táskák, szurkolók és versenyzők lepték el. Az első nap még csak a B-kategóriások játszottak 3 meccset, svájci rendszerben. Mindegyik pécsi játékos odatette magát, küzdött keményen, majd este az összkomfortos kollégiumban nyugovóra tért.

Az igazi izgalmak a következő nap kezdődtek igazán! Délelőtt a B-kategóriások folytatták a küzdelmet további két mérkőzéssel, délután egy órára már nagyjából kialakultak az erőviszonyok. Egy játékost szeretnék mindenképpen kiemelni, aki lelkesedésével és játékával egyaránt az élen járt: ő Szita Gergely, aki 4/1-es mutatóval zárta a napot. Közben az igazolt versenyzők is megérkeztek, így mire kiürültek a pályák, már jött is az utánpótlás. Az A-kategóriásoknál is sok játékossal képviseltettük magunkat, esélyeseink is voltak bőven. A csoportmeccsek is hoztak izgalmakat (Végh Miki mérkőzése), ellenállást nem tűrő meneteléseket (mennyi ilyenünk volt!), de az igazi show csak este kezdődött a hetes pályán…

Történt ugyanis, hogy a negyeddöntőben, az U17-es fiúknál a pécsi Lakatos Levente és a csak Micuként ismert, Perényi Miklós feszült egymásnak. A papírforma szerint sima kétszettes meccsnek kellett volna lennie, Levi viszont alaposan felrúgta a papírformát! Az első szettben is veszélyeztetett, az igazi parádé azonban mégis a második játszma félideje után kezdődött. Ekkor 11:8-at mutatott a tábla Micu javára, azonban rövidesen már 16:11 volt Levinek, aki brutális formába lendült. Minden egyes harci üvöltése egy késszúrás volt az ellenfél önbizalmába. Még egy rossz ítélet sem tudta leállítani a robogó vonatot, Levi 22:20-ra behúzta a szettet. Döntő játszma következhetett a második kiemelt meccsén. A hangulat már-már pokoli volt, mindkét tábor hangosan bíztatta játékosát. Az indulatok megfékezésére egy versenybírót is kiküldött a vezetőség. Sajnos a csoda nem folytatódott tovább, Micu behúzta a meccset. Azonban így is büszkék lehettünk Levire, aki nem elég, hogy döntő szettre kényszerítette a 2. kiemeltet, de a nap legjobb hangulatú meccsét varázsolta a közönség elé. A nagy csata miatt kevesebb figyelem jutott a többiekre, de a magabiztos menetelésekben így sem volt hiány: Papp Titti, Pytel Panna, Pytel Gergő, Szenjai Balázs és Gradwohl Dani is remekelt.

A szombati remek teljesítményeket fokozta a vasárnap délelőtt, amikor öt elődöntősünkből négy bejutott a fináléba, így összejött a Pytel Gergő – Szenjai Balázs U15-ös álomdöntő is! Az elődöntők közül egyet emelnék ki: Gradwohl Dani meccsét. Amikor az ember egy stadion lelátóján ül, és 11 mérkőzést lát, azt sem tudja, hogy hová figyeljen. Főleg, ha ezek mind magas színvonalú összecsapások. Én mégis könnyen választottam a hetes pályát. Utólag elmondhatom, jól tettem! Sok magas színvonalú tollaslabda mérkőzést láttam, ez a meccs viszont egyértelműen került a képzeletbeli ranglistám élére. Három szett, két kitűnő játékos, sok fordulat, izgalmas végjáték és pécsi győzelem. Mi kell még? Teljesen lebilincselt , nem mertem megnézni a táblát sem, amit Csabi háta takart, nehogy lemaradjak valamiről… Így még izgalmasabb volt! Miután Dani megnyerte a csatát, eszembe jutott, hogy ezt videóra kellett volna rögzíteni, majd megmutatni a fiatal racketlonosoknak: így kell játszani!

A döntőkön különös figyelmet szenteltem az U15-ös fiúknak, ahol két pécsi tollasos gyűrte egymást. Az első szettet megnyerte Balázs, a másodikban 8:8 volt az állás, amikor mennem kellett… Sajnálattal hagytam ott a pályát, főleg, hogy közben Dani is elkezdte a fináléját, és Pannát is láttam játszani. Ti már tudjátok, hogy közülük ki ért fel a csúcsra, de mire Ti ezt olvassátok, már én is tudni fogom…

Dunaföldvár 21km… Paks 16km… Szekszárd 20km… Pécs 36km… Zöld táblák, mind egyforma, csak a felirat más. Majd még egy, de ezen csak egy szó van: Pécs. Itthon vagyunk!

Molnár Kristóf  írása