Korosztályos Magyar Bajnokságok U11; U15; U19

Az elmúlt hétvégén rendezték meg csarnokunkban a 19; 15 illetve a 11 éven aluli játékosok számára a korosztályos Magyar Bajnokságokat.

Az ország 20 klubjából 115 játékos nevezett be erre a versenyre, ami az utóbbi évek egyik legnépesebb mezőnyét jelentette egyben.

Játékosainkra méltán lehetünk büszkék, hiszen a rendkívül sok érem és értékes helyezés mellett a megszerezhető 11 aranyéremből ötöt a mi versenyzőink zsebeltek be.

A 19 évesek mezőnyében Gradwohl Dániel a megnyerhető 3 aranyérem mindegyikét begyűjtötte, fiú egyesben, vegyes párosban és fiú párosban (Németh Lászlóval az oldalán) győzött.

A vegyes páros 2. helyét szintén a mi játékosunk, Németh László szerezte meg.

Ugyanebben a korosztályban a még csak 16 éves Pytel Bence a 3. helyen végzett a fiú egyes versenyszámában.

Az U 15 korosztályban a fiú egyes „házi döntőt" hozott, ahol Szenjai Balázs óriási mérkőzésen nyerte meg a versenyt Pytel Gergő ellen, majd a fiú páros döntőjében együtt diadalmaskodtak székesfehérvári ellenfeleikkel szemben.

A 15 éven aluli lányok páros küzdelmeiben Kis Gabi és Szabó Fanni, illetve Papp Tittina (hajdúszoboszlói párjával) nyertek megérdemelten bronzérmeket.

A 11 éves lányok egyéni versenyében Pytel Panna szerzett szintén egy bronzérmet.