Dunaújváros, 2010. szeptember 19.

A múlt hétvégén (vasárnap) Dunaújvárosban megrendezett országos versenyen kezdték meg a versenyszezont a pécsi fiataljaink. A versenyen U11, U15 és U19-es korosztályban küzdhettek meg egymással. A pécsi csapat számos versenyzővel érkezett az év első megmérettetésére, ahol igen szép eredményeket értek el. U11 (amatőr) kategóriában rajthoz állt a legfiatalabb lány játékosunk Pytel Panna, aki egy győzelemmel a tarsolyában boldogan tért haza a versenyről. Ebben a korosztályban Szűcs Hella a bronzéremig menetelt. U11-es igazoltaknál Papp Tittinaaz ezüstéremért küzdhetett meg. Tovább haladva az U15-ös versenyzőkhöz Papp Violetta egyéniben és párosban is, Gradwohl Eszterrel az oldalán a II. helyen végzett. Fiúknál Pytel Bence a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Bence az elődöntőben kapott ki a versenyszám győztesétől, Perényi Miklóstól. Az U19-es lányoknál nagy esélyekkel kezdte meg a versenyt Sárosi Larura, aki végül meg is nyerte saját korosztályát, de a döntőben sajnos ellenfele Ádám Anna sérülést szenvedett, így feladni kényszerült a küzdelmet. A fiúknál Hoffmann Donát a III. helyért küzdhetett meg. A legnagyobbak a páros mezőnyben is szépen helyt álltak. Zsolt Eszter női párosban a „sisés” Perényi Krisztinával az aranyérmet, vegyes párosban pedig Elek Marcellel a bronzérmet szerezte meg.

Gratulálunk a fiataloknak!