Fekete István Kupa (Bagod, 2010. november 13.) A Multisok(k) e kis kedélyes hangulatú zalai falucska zöld, némiképp szűkös linoleumán több korcsoportban is érdekeltek voltak. A II. korcsoportos (U11) lányoknál indult Rétháti Lili, Kiss Fanni, Szűcs Hella. Fordulatos meccseik és sorsolásaik eredményeként, de főleg jó játékuknak köszönhetően Hella II., Lili harmadik helyezést ért el, de Fanni is közel járt ehhez. Az eredményhez még annyi megjegyzés kínálkozik, hogy úgy sűrű homály fedi, hogyan is alakult ki a két dobogós közötti eredmény…

A III. korcsoportos lányoknál (U 13) indult Nagy Rebeka, Kiss Gabriella, valamint Lili és Hella is. Fanni itt csak két meccset játszott, mivel a bokája megrándult, jobbnak látszott „bedobni a törölközőt”, ami persze nem végleges... A 4 + 1 (ma is rejtélyes ráadás) kör nagyon biztató eredményeket hozott: akik ott voltunk, láthattuk, hogy nagyon hamar beérik a befektetett munka, még ha ez ma Rebekának az 5., Gabinak a 7. helyet is hozta csak meg. Ezek a helyezések egy 23 fős korcsoporti mezőnyben különösen jók. A lányok fejlődését jól mutatja, hogy olyan ellenfeleket is két vállra fektettek, akiket eddig megszorítani sem tudtak. Volt is csodálkozó arc bőven, a pályákat egyébként szoros megszállás alatt tartó, és a játékkal gyakran túlságosan is együtt élő szülők között.
Rebeka és Gabi a „nagyoknál” (U 15) is próbálkozott, és az eredmények igazolták a beléjük vetett bizalmat, az erősebb és gyorsabb ellenfelekkel szemben is állták a sarat, 5 mérkőzésből 3 (Rebeka) és 2 (Gabi) győzelemmel hagyták el a pályát.

A fiúknál ezúttal a III. korcsoportban (U 13) Bartók Tamás indult, ám kissé idegesen és összeszedetlenül játszott, így most nem ért el helyezést. A fiúk IV. korcsoportjában (U 15) már igazi Multi-sokk volt, itt indult Kotsy Gergely, Véninger Bence, Hoffmann Barna, Benkő Csaba és Lakatos Levente. Csabi és Barna meglehetősen álmatagon játszottak – lehet, hogy a hosszabb napközbeni áramszünet miatt? – Levente ezúttal változóan játszott, néha úgy tűnt, a szavak jobban forognak, mint az ütő. A többiek is igen kiélezett, jó meccseket vívtak, a maratoni küzdelemben Véninger Bence 3. helyezést ért el, míg Kotsy Gergely magabiztosan nyerte korcsoportja küzdelmeit.

Mindenkinek gratula, hajra!
KGB
 
Néhány(100 :) ) kép